Párkapcsolati problémák kezelése

Az internet arra ad lehetőséget, hogy egymásra találhassunk mindazokkal, akik tájékozódni akarnak, mielőtt párkapcsolati problémák kezelése céljából szakember segítségét kérik.

Nehéz elindulni, kilépni egy gyötrő állapotból, és még nehezebb segítséget kérni, ha már egymással sem találjuk a hangot, nem kapunk érzelmi támogatást a másiktól, és mi sem tudunk már pozitív érzelmeket közvetíteni. Vágyunk ugyan a harmóniára, de újra ugyanazokba a rossz kommunikációs csapdákba esünk, amikből nem sikerül kilépnünk.

A legtöbb páciens az első alkalommal zavarban van, amikor a párkapcsolati problémájáról kérdezem. Szerintem ez természetes, hiszen nem arra neveltek, hogy legbensőbb érzéseinket a bemutatkozás után tíz perccel bárkinek feltárjuk.

A pszichológussal folytatott beszélgetés egyfajta tanulási folyamat: az ember elsajátítja azt a tudást, hogyan kell megfogalmazni az érzéseit és nehézségeit, később pedig az ennek során szerzett tapasztalatokat képes lesz párkapcsolatában is alkalmazni.

A pszichológus úgy tud segíteni a párkapcsolati problémák kezelése terén, hogy újfajta viselkedésmintákat mutat. Ötletei vannak. Olyanok, amelyekre az ember magától nem is gondol. Egyrészt azért nem, mert esetleg túlságosan is benne ragadt egy rossz megszokásban, másrészt pedig mert saját magára nincs rálátása. Nem is lehet. Ezért kell a pszichológusnak tükröt mutatnia.

A párkapcsolati problémák nagy részének hátterében pszichés feszültségek, tudattalan konfliktusok rejlenek. A terápia során ezek feltárása és feldolgozása a cél, annak érdekében, hogy új és élhetőbb viselkedési modelleket alkossunk meg.

A párkapcsolati problémák kezelésére nincs általános recept, mindenki a saját habitusa és tempója szerint halad: bizonyos helyzetekben 7-10 alkalom is használ, más esetekben hosszú hónapokra lehet szükség.

Számít a probléma jellege és mélysége, az Ön környezete és annak befogadó magatartása, az Ön megoldás iránti vágya, és persze együttműködési készsége. Az eredményt nem ingyen adják, azért meg kell dolgoznia, de segíteni tudok Önnek, hogy sikerrel járjon.

Keressen bizalommal – a részletes információkat, elérhetőségemet megtalálja a főoldalon.